Szabadegyetem beszámoló
A Szentgyörgyi Ifjúsági Tanács 6 tagjának alkalma nyílt részt venni a július 14-16. közt megrendezett II. Háromszéki Szabadegyetemen, a zabolai Csipkésben. A résztvevők megérkezését a regisztráció követte, majd a házak elfoglalása után ismerkedési játékok zajlottak, végül a nap fénypontját az éjszakába nyúló esti buli követte. A közel 100 résztvevőt 6 csoportra osztották, ahol kipróbálhatták, hogy milyen nehézségekbe ütközhetnek egy ifjúsági szervezet alapításakor, hogyan lehet azt fenntartni és hatékonyan működtetni.
A hivatalos megnyitóra csütörtök délelőtt került sor, ahol jelen volt Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Tischler Ferenc a Kovászna Megyei Ifjúsági Igazgatóság vezetője, Bodor László a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke, Kofity Zoltán a Hunyad Megyei Ifjúsági Tanács alelnöke és Grüman Róbert a Háromszéki Ifjúsági Tanács elnöke.
Az előadások a háromszéki fiatalok itthoni lehetőségeit taglalták, majd az új oktatási törvénytervezetről és reformintézkedésekről esett szó. Délután a fiatalok műhelyfoglalkozásokkal tölthették az időt, a Europe Direct iroda szervezésében Uniós Kávézóban interaktív beszélgetésre került sor, ezzel párhuzamosan a fő sátorban Open Space címmel az Európai Unió ifjúsági programjáról, a Youth in Action-ról tartott előadást Kelemen Éva.
Este Nagy József az Országos Környezetvédelmi Ügynökség elnöke és Incze Réka környezetvédelmi szakember a Háromszéket érintő környezetvédelmi problémákról, lehetőségekről tartottak előadást Zöld Háromszék címmel, majd táncház következett, ahol a kézdiszentléleki Perkő néptáncegyüttes biztosította a felhőtlen hangulatot.
Pénteken Ifjúsági jövőkép Erdélyben témával került sor előadásokra, ahol Tamás Sándor, Antal Árpád és Toró T. Tibor fejtették ki a Magyar Összefogás jövőbeli elképzeléseit. Estefele Magyari Levente, Grünstein Szabolcs, Lőrincz Csilla MIÉRT alelnökök és ifjúsági vezetők meséltek arról, hogy ők hogyan és miért kezdtek ifjúsági szervezetekben tevénykenykedni, továbbá hogy miért érdemes részt venni ezekben a szerveződésekben. Ezt követően Zsók Levente és Kósa Csaba humoristák, valamint a Tone Troopers szórakoztatta a bulizni vágyó fiatalokat.
A szombati előadások során a hunyad megyei szorvány kapcsolatokról esett szó, Babos Aranka, vajdahunyadi RMDSZ elnök, Demeter László Kovászna megyei tanácsos, valamint Nemes Előd Kovászna Megye Tanácsának szórványprogram-felelős előadásában, majd Hunyad Megyei Ifjúsági Tanács alelnöke, Kofity Zoltán és a Sport és Ifjúsági Hatóság alelnöke Széll Lőrinc mondták el tapasztalataikat, hogy milyen szórványban élő magyarnak lenni. Délután Fazakas Szabolcs bemutatta a Székelyföldi legendatérképet.
Egy másik érdekessége a szabadegyetemnek, hogy rekorddöntésre is sor került, ahol 84 személy sütött egyszerre szalonnát egy tűz körül. Ezt követően este fellépett két háromszéki zenekar, amit látványos tábortűz követett, majd az est fénypontja, a reggelig tartó buli.
Ifjúsági majális Sepsiszentgyörgyön
Ifjúsági majálist szervezett a Szentgyörgyi Ifjúsági Tanács, melynek célja a szórakozás volt, hiszen a tanév végén minden fiatal erre vágyik. Bár az idő nem kedvezett a rendezvénynek, a résztvevők jól érezték magukat.

A majálist mint helyi szokást próbálták feleleveníteni a szervezők- tájékoztatott Székely Róbert a SZIT elnöke, aki azt is elmondta a rendezvény sikeresebb volt mint azt előre gondolták. Régen a majális nagy ünnepség volt, megyeszerte megrendezték a községbekben, falvakban de városokban is- ezt kívánták feleleveníteni a fiatalok, természetesen a mai kornak megfelelően.

Székely Róbert elmondta az ötlet onnan jött, hogy a legtöbb szervezet általában különböző képzéseket szervez a fiatalok számára, így ők inkább a szórakozásra és kikapcsolódásra összpontosítottak. A résztvevők 15-20 év közötti fiatalok, diákok, egyetemisták voltak, akik a négyes kilométerkőnél egész napos rendezvényen próbálták ki tehetségüket, ügyességüket és szórakoztak egymáson is.

A résztvevők nagy része olyan fiatal volt aki különböző ifjúsági szervezetben tevékenykedik, de akadtak újak is, akik most ismerkedtek meg a SZIT- tel, mondták a szervezők. A májusfamászás mellett éjféli viccmondó versenyt is szerveztek, de számháború és gitárest is várta az érdeklődőket.
A rendezvényt a Communitas Alapítvány és Sepsiszentgyörgy önkormányzata is támogatta, de a HÁRIT is kivette részét a szervezésből.

A SZIT már több ifjúsági rendezvényt is szervezett Sepsiszentgyörgyön, céljuk a széleskörű szórakoztatás nemcsak a városban de megyeszerte is. Sajnálatos módon az első ifjúsági majálisnak a vihar vetett véget, így nem sikerült megválasztani az ünnepség királyát és királynőjét, de a fiatalok remélik jövőben az időjárás is kedvez majd nekik.
Forrás: Székelyhon.ro







